2013. október 18., péntek

Senki sincs biztonságban! - Vajda Attila jogvédőt interjúvoltuk



Senki sincs biztonságban! - Vajda Attila jogvédőt interjúvoltuk
A 8. kerületi Baross utca 81. szám alatti irodájában készítettünk villáminterjút ma, 18-án a keresztény Vajda Attilával, aki az MPNJSZ jogvédő szervezet elnöke. A tárgy Orbán stadionépítései kontra hajléktalanüldözések voltak. 




A Budapest VIII. kerület Baross utca 81. szám alatti irodájában adott nyilatkozatot az Alsóörsi Hírhatárnak Vajda Attila, a Magyar Polgári és Nemzeti Jogvédő Szervezet (MPNJSZ) elnöke. A kilakoltatásokon harcias és a kilakoltatások körüli jogi hercehurcákban is magas szinten teljesítő közismert jogvédőt - aki egyébként valódi, gyülekezetbe járó keresztény is egyben - arról kérdeztük, mi a véleménye arról, hogy a Fidesz kormánypolitikája közé tartozik a hajléktalanok üldözése.

- Elkeserítő, hogy ebben az országban maga a kormány teszi hajléktalanná az ország lakosait - válaszolta Vajda Attila, az MPNJSZ elnöke, majd így folytatta: - Elkeserítő, hogy ebben az országban az emberek nem tudnak biztonságban élni. És a kormánynak ez a politikája, hogy a hajléktalanokat, az utca emberét bebörtönzi vagy olyan intézkedések alá vonja, amikben még jobban megkeserítik az életüket, ez távol legyen minden józan gondolkodású embertől. És sajnos, itt meg kell, hogy pendítsem, hogy a kilakoltatások miatt még több százezer család rettegésben él, és sok család retteg, hogy október vége felé megsokasodnak a kilakoltatások.

Ekkor Vajda Attila MPNJSZ-elnököt a stadionépítésekről kérdeztem:

- Amit Orbánék stadionépítésre lekötöttek a jövő évre, az tízszer annyi, mint amennyiből az ország teljes hajléktalanságát végleg föl lehetne számolni, úgy, hogy minden egyes hajléktalannak külön zárható lakókonténer jutna. Mi a véleményed arról, hogy a foci tízszer annyit ér, mint az ország összes hajléktalanja együttvéve?

- A sport jó. A foci szép - kezdte válaszát Vajda Attila. - De ezek mögött és ezek előtt emberi életek vannak - mondta. - És amennyit itt a stadionépítésekre, fejlesztésekre rendelkezésre bocsátottak, mindabból a pénzből több százezer lakást, szükséglakásokat, meleg otthonokat, egyszemélyes lakrészeket, összkomfortos lakásokat lehetett volna felhúzni. Nézzük meg Skandináviát, nézzük meg az Egyesült Államok nyugati részét: hasonló esetekről lehetett beszámolni, hogy emberek tömkelege, sok ezrek hajléktalanságát úgy oldották meg, hogy ami volt pénz, azt a pénzt normális dolgokra használta a kormány és megoldásra kerültek a problémák. De ezek az emberek itt, Magyarországon... hát ettől a kormánytól ne várjunk semmilyen jó és helyes döntést, amely előmozdítaná az embereknek az élethez és az egészséghez, és az élet méltóságához való jogaik gyakorlását - zárta nyilatkozatát a keresztény jogvédő elnök, Vajda Attila.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése