2013. október 26., szombat

Öljétek egymást, birka magyarok!


birka_magyar
Ha már ’56…
A forradalom arról szólt 1956-ban, hogy az emberek – ezen belül is főként a fiatalok – arra vállalkoztak, hogy elűzik az országból a hiénákat, a rabszolgatartókat, a hazaárulókat! Ma október 23-a arról szól, hogy felvonul a két birka oldal, egyik egy narancssárga birka kendővel, a másik pedig pedig egy piros szegfűs birka kendővel…
A magyar nép ma már nem összefog a hiénák, a hazaárulók ellen, nem… A birka magyarja a másik magyart öli azért, hogy saját hazaáruló pártját elvakultan védje és imádja… A birka magyarnak 23 éve éve elég annyi, hogy a pártok az utolsó évben mindig újra behazudnak mindent, majd a választások után 3 évig szart se tartanak be az ígéreteikből… És ez a huzavona megy újra és újra… De a magyar még mindig nem tanul… a magyarnak még mindig nem elég a folyó pöcegödör az egészségügyből, az oktatásból, a munkahelyről…
Mert a birka magyar a választások előtti évben újra elhisz mindent, amihez most elég csak a rezsicsökkentés jelszót bedobni, előzőleg elég volt a 13. havi nyugdíjat bevágni a birka népnek, még korában a 100 napos programot és így tovább…
A kérdésem: Mi a fészkes fene kell még a magyarnak, hogy ne zabálja be ugyanazt a kibaszott átverést minden egyes választás előtt egy évvel? Mi? Mi kell, hogy a magyar ember végre elkezdje használni azt a kis dudort a nyakán, amit fejnek nevezünk?
Amikor ezt kérdem valamelyik párt elvakult szimpatizánsától: Te! Mondj már 3 gazdasági adatot, tényt, amely alapján szerinted a pártod bármit is felmutatott az elmúlt 4 évben? De olyat mondjál, amit nem hitelből és nem a nép 70-80%-ának kárára valósítottak meg…
Néma csend… csak a csend… Mert a magyart ma már nem érdekli a valóság… Csak a birka álmai, hogy itt soha semmiért nem kell tenni, nem kell számon kérni a pártokat, mert ugyan:
  • Hogy lehet, hogy 23 éve sem a fidesz, sem az mszp nem hozza nyilvánosságra az ügynökaktákat? (Rajtunk kívül a világon csak Oroszország nem rendezte még ezt a kérdést! A fidesznek a 2/3-dal sem sikerült… az mszp-nek 8 év alatt sem sikerült, de fura.)
  • Hogy lehet, hogy 23 éve sem a fidesz, sem az mszp nem teszi nyilvánossá az állami szerződéseket? Ehelyett titkolják azokat? (A fidesznek a 2/3-dal sem sikerült ez megoldani, az mszp-nek 8 év sem volt erre elég! De fura.)
  • Hogy lehet, hogy 23 éve sem a fidesz, sem az mszp nem számoltatta el egymás korrupt ügyeit? (A fidesznek a 2/3-dal sem sikerült ezt megoldani, pedig Lázár Jánost külön erre a feladatra nevezték ki, az mszp-nek meg 8 év sem volt erre elég! De fura.)
A birka magyar mit tesz október 23-án? Vonul és élteti tovább a szarházi pártját, melyről tudja, hogy semmit nem eredményt nem tudott felmutatni, de mennyivel jobb a hazugság homályába veszni, mint egyszer, egyetlen egyszer szembe nézni végre a véres valósággal! Hogy át vagyunk verve! A két rabló párt kifosztja az országot, mialatt a magyar magyarral hadakozik az ő kényükre és kedvükre… Mert az nem összefogás, hogy odaállunk az egyik rablóbanda mellé, hogy a másik rablóbandát utáljuk! Az összefogás az, amikor mind a két rablóbandát elűzzük végre a hatalomból! Hogy maroknyi hamvuk se maradjon!

Magyar gyárak, agrárium, ipar…

Nincs magyar piacunk! Ezért alacsonyak a bérek és magasak az árak! Tudunk magyar gyárakat mondani? Nem tudunk. A cukorárak az egekben, eközben megszüntették a magyar cukorgyárakat! A kalocsai paprikát a spanyol szarral keverik… A makói fokhagymát Kínából importálják… Ha bemész egy bevásárlóközpontba, hát nem találsz magyar ruhaüzletet: Springifeld, Retro, H&M, Nike, Adidas, Hervis… csak úgy záporoznak a német, svájci, angol, francia, USA… márkák, de közben alig találunk magyar ruhákat… Talán Magyarországon nincsen varrógép? Nincsen tervezők?
A számítástechnikai cikkekről nem is szólva… Kiváló magyar mérnökeink vannak, de nincsen gyárunk? Dél-Korea azért küldi ki mérnökeit az elismert gyárakba (Siemens, Alstom…), hogy magukhoz vegyék a legújabb tudásanyagot, amit aztán lemásolnak hazai termékekkel! Ezt a magyar mi a francért nem tudja megtenni?
Orbán magyar buszok helyett Mercedes buszokat szerez be, a magyar még létező buszgyártást kinyírja, hogy a svédekkel szövetkezzen… És ezt a szart imádja a magyar nép? Tudunk még mondani elismert magyar termékeket és gyárakat? Ami itthon eladásra kerül, az is szarabb minőségű, mint ugyanaz a termék külföldön!
Ausztria nem függ annyira a gáztól, mint mi, hiszen zöld erőművekkel pótolják a gáz hiányát! Minden lehulló levelet, ágat összeszednek az erre kialakított kis járművekkel, és ezzel fűtenek a kialakított erőművekben! A szél energiájáról már nem is szólva! Magyarországon tovább tart kiadni egy zöld erőműre az összes engedélyt, mint Romániában!
De lehet tovább imádni a birka magyarnak mind a két kibaszott hazaáruló pártot! Aztán meg sírni, hogy a választások után újra át vagytok baszva! Mindig!

Hazai márkák

Nézzük meg a legtöbbünk által magyarnak hitt termékek valódi tulajdonosait és a származási országokat:
Sió (a német Eckes-Granini csoport tulajdona)
Sága (angol tulajdon)
Globus konzervek (a cseh Hamé illetve a francia Bonduelle tulajdona)
Globus ételízesítők (az angol, illetve holland Unilever tulajdona)
Győri (az amerikai Kraft Foods vállalatcsoport tulajdona, származási ország: Lengyelország)
Piros Pöttyös (a holland Friesland tulajdona)
Boci csoki (a svájci Nestlé tulajdona és Csehországban készül!)
Horváth Rozi (az osztrák Salinen tulajdona)
Vénusz (a francia Bunge csoport tulajdona)
Milli Tej (a holland Friesland tulajdona)
Pannontej (a francia Bongrain Csoport tulajdona)
Medve, Karaván, Bakony és Tihany (Bongrain Csoport)
Theodora (a svájci Nestlé tulajdona)
Törley, Hungária, Walton pezsgők (a német Henkell tulajdona)
BB bor és pezsgő (Henkell)
Delikát (Unilever)
Kotányi (az osztrák Kotányi GmbH tulajdona, a gyártás is Ausztriában zajlik)
Baba (az Unilever tulajdona, Csehországban és Lengyelországban készül)
Koronás Cukor (az osztrák Agrana tulajdona, de a termékek egy része itt készül)
Debreceni, Csaba Hús, Szole Meat (Penta csoport)
Sport (szelet), Kapucíner, Piros Mogyorós (az amerikai Kraft Foods tulajdona)
Ha valaki még tud mondani gyárakat, írja meg, kiegészítem a felsorolást… Vagy ha valamelyik márkánál az összeállítás óta változás lépett volna fel származási országban, tulajdonosban stb.
Lehet örülni a sok birka magyarnak, aki továbbra is ezt a két kibaszott, semmirekellő pártot élteti! Ezt nem egy párt vitte véghez, hanem az összes! Ez 23 év termése!

Árak és bérek

Miért alacsonyak a bérek az országban? Mert a külföld minél több hasznot akar kivinni! Ezért lófasz bérrel szúrja ki a magyar dolgozó szemét, miközben ugyanazért a munkáért saját hazájában négyszeres-ötszörös bért fizet!
Miért drágák az árak? Mert minél több hasznot akar a külföldi cég kivinni az országból! A magyar kis- és középvállalkozások csak akkor tudnak életben maradni, ha van VÁSÁRLÓERŐ, de mivel a külföldi kézben lévő piacon (80%) alacsony tartják a béreket, a hazai KKV nem tud fennmaradni! Hiába állít elő 100 forintnyi árut a kisvállalkozó olcsó és támogatott hitelből, ha eközben az embereknél 20 forintnyi bér van! (Mert a többit a külföldi cégek kiviszik haszonként.) Értelemszerű, hogy 20 forintnyi bérből nem lehet megvásárolni 100 forintnyi árut… Ezért a KKV tönkremegy… Nézzen mindenki körbe akár Pesten is, egykori menő vásárlóutcákban… NINCSENEK ÜZLETEK! MIND ZÁRVA!
Stadionok helyett a gyárainkat kéne visszaszerezni, hogy legyenek normális bérek ebben az országban! És legyen VÁSÁRLÓERŐ!

MSZP és Fidesz a két hazaáruló párt

Ez a két párt már régen lefeküdt a külföldi cégeknek! Jah, hogy Orbán színjátéka a külföld ellen, meg rezsicsökkentés? Gondolkodjatok már a nyakdudorral is! Hogy a picsába lehetséges, hogy EGYETLEN VÁLLALKOZÁS VAGY BANK sem vonult ki Magyarországról???
Mert ez egy színjáték… Ugyanakkora hasznuk van, csak már máshogyan viszik ki az országból… Gondolod, ha veszteségesek lennének, még mindig ebben az országban tanyáznának?
Örülünk, hogy a külföldi “befektető” teremt nálunk 100 új munkahelyet? Igen, eközben a KKV tönkretételével viszont ennek többszöröse szűnik meg! Befektet nálunk 10 milliárdot a külföldi? Igen, de eközben 50-et visz ki haszonként, mert alacsony tartja a béreket, és magasan az árakat…
Ez a két hazaáruló párt már régen lefeküdt ezeknek a külföldi cégeknek…  De a birka magyarok éltessék csak tovább őket, és öljék egymást! Mert így már csupán pár évtized kell ahhoz, hogy ne legyen nyugdíjad, ne maradjon itt egyetlen fiatal sem, és az elvándorlók helyére majd kényelmes kínai összeszerelő munkásokat telepítsen a két hazaáruló árt…
Míg ti ölitek egymást, addig a külföld és a hazai mutyik kezére kerül minden… és nekünk nem marad semmi, csak az éhbér!
Október 23-án talán ezen kellene elgondolkodni…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése